„A Nagyfát körül vevő Tisza szakasz lefűződése után keletkezett a Göbe, a Tiszának ez az újabb, előbbitől már kisebb méretű kanyara. Majd még a folyó szabályozása előtt ez is lefűződött és területe a bal partra került. A Göbe a vele szemben megtelepült középkori falu belső legelője lehetett. Nevéből arra következtethetünk, hogy itt elsősorban a hízó marha legelhetett. A marha hízlalására ugyanis a legjobb minőségű rétet elkülönítették a legelőtől és ez lett a hízó marha neve után a Göbölyjárás, Dorogma esetében a becézett változata, vagyis a Göbe. De a Göbe szónak van egy másik értelmezése is. Pl. a Székelyföldön a patak, folyó medrében a hirtelen mélyülő, víztől vájt mélyedést jelenti. 1982-ben természetvédelmi területté nyilvánították."
Forrás: Papp József, Tiszadorogma története és néprajza című könyve