A zsidóság az 1800-as évek elején kezdett betelepülni Mezőcsátra, feltehetően Galíciából és Litvániából érkeztek. Létszámuk 1920-ig fokozatosan növekedett, ebben az évben 556 fő volt, ami a lakosság 9,5%-át tette ki akkor. A helyi zsidó közösség mintegy másfél évszázadon át igen fontos szerepet töltött be a település és a térség gazdasági életében. A 2. világháború és a vészkorszak nagyaranyú népességcsökkenést eredményezett. Az 1940-es évek végén bekövetkező kivándorlás hatására a 60-70-es évekre szinte teljesen eltűnt a zsidóság Mezőcsátról.

A betelepülő zsidóság az új környezetben is maradéktalanul igyekezett gyakorolni hitét. A rendelkezésre álló források szerint a mai zsinagógának két elődje is létezett. Az első minden bizonnyal tűzvész áldozata lett. A második átalakítására a helyi zsidóság létszámának növekedése miatt volt szükség. A gazdasági potenciáljában is megerősödött izraelita közösség l880-ban egy rendkívül szép és méreteiben is impozáns zsinagógát épített, amely téglalap alaprajzú, alapterülete l59 m2, illetve 96 m2 és 7,7 m magas. A zsidó liturgia sajátosságához híven, a közös imára egyidejűleg, de nemenként elkülönülve gyűltek egybe a hitközség tagjai. Ezért több bejárat is van az épületen. A férfiak bejárata az előtéren keresztül vezet a zsinagógai térbe. Az előtérben a megtisztulást jelképező liturgiai tárgy, a kézmosó található. A kamra használaton kívüli tárgyak tárolására szolgált. A nők külön bejáraton foglalták el a nekik kijelölt helyet, a karzatot, amely három oldalról vette körbe a belső teret. A szomorú sorsú, szebb napokat látott zsinagóga jelenlegi állapota erősen leromlott. A város szívében kérlelhetetlenül vonja magára az átutazók figyelmét ez az idő vasfoga által megtépázottan is varázslatos szépségű épület.

A méreteiben is impozáns épület évtizedekig romokban állt. Sokan és sokat tettek a megmentéséért, melynek eredményeképpen napjainkra visszanyerte korabeli szépségét. Az egykori zsidó templom külső és belső felújítását követően kulturális központként működik tovább, rendezvényekkel, kiállításokkal, koncertekkel, konferenciákkal szolgálva a közművelődést.