A Tisza-tó területe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló terület, melyen belül egy északi és egy déli védett területet különböztetünk meg. Az északi védett terület a kb. 3400 ha kiterjedésű Tiszafüredi madárrezervátumot foglalja magába, mely a Tiszavalki-medencében helyezkedik el. 1972-ben természetvédelmi területként alapították, majd 1993-tól Nemzeti Parki területként kezelik. Fő rendeltetése a fészkelő madárközösségek védelme a területen, illetve a kiemelkedő jelentőséggel bíró élőhelyek, mint például a Háromágú, a Hordód vagy a Nagy-morotva fenntartása. A déli védett terület kb. 3600 ha kiterjedésű s a Poroszlói és a Sarudi-medencében helyezkedik el. 1996-ban csatolták a Nemzeti Parkhoz a területet, s fő rendeltetése a kiemelkedő jelentőséggel bíró élőhelyek védelme, mint például a Csapói-, vagy az Óhalászi-holt-Tisza. A védett területekre szigorú természetvédelmi, vízi rendészeti és horgászati előírások vonatkoznak. A védett területek a Ramsari-egyezmény hatálya alá tartoznak, illetve mint a HNP részterületei 1999 óta a világörökség részét képezik.