Hejőkürt települést 1261-ben az egri Püspökség birtokai között sorolták fel. A településnek már 1332-ben temploma volt. Eszterházi püspök a pusztává lett falut 1783-ban népesítette be. 1792-ben önálló plébánia lett egy kis kápolnával, a kis kápolna helyett 1815-ben Szabó András kassai püspök új templom alapjait rakatta le, melynek építését 1819-ben fejezték be.

A templom védőszentje: Nep. Szent János. A háromszáz fős kis településen az idősödő egyházközség nagyon nehezen tudja fenntartani a templomot, amely a barokk építészet egyik gyöngyszeme. Helyi összefogással indult el a templom felújítása, az Önkormányzat akkori képviselő testületének felajánlásával megvalósult a templom hangosítása, az egyház képviselő testület és a helyi hívek adományával, munkájával a templom padjainak a felújítása valósult meg.

Féléves előkészítő munka után 2005-ben megalakult a Hejőkürt Község Római Katolikus Templomáért Alapítvány. Az alapítvány célja a templom fenntartása, felújítása, további hitélet gyakorlásához szükséges tárgyi feltételek biztosítása. A jogi ügyintézésben sok segítséget nyújtott, és a mai napig nyújt Dr. Szűcs Lajos ügyvéd úr. 2007-ben döntött a kuratórium a templom külső felújításának a kivitelezéséről. Az anyagi fedezet egyházi ingatlanok értékesítéséből és adományokból tevődött össze.

A teljes körű külső felújítás 21 500 000 forintba került. További költségek merültek fel a bejárati és a hátsó ajtó cseréjével, az energiatakarékos külső megvilágítás kivitelezésével. Az alapítvány kuratóriuma 2011-ben a döntött a templomkerítés újjáépítéséről, a régi kerítésmező a temető kerítés felújításánál lett beépítve. A templom kerítés főbb adatai: 85.6 folyóméter, a kerítésmezők anyaga kovácsoltvas jellegű, az alapzat és a pillérek mészkő téglából lettek kiépítve. Strezenecki Béla helyi vállalkozó a főbejárat előtti térkövet ajánlotta fel, valamint munkagépeivel nyújtott segítséget a felújítás munkálatai során.

Az alapítvány minden célkitűzését teljesítette. A templombelső felújítását az egyház képviselő testület 2019-re, a templom építésének 200. évfordulójára tervezi. A belső felújítást pályázati forrásból, adományokkal és Főegyházmegyei támogatással szeretnénk kivitelezni.

A kuratórium döntött az alapítvány megszüntetéséről, a kuratórium nevében ezúton is köszönöm az alapítványért tett lelkiismeretes munkát, erőt, egészséget kívánok mindenkinek, aki munkájával vagy támogatásával részévé vált az elvégzett projekteknek.

Tisztelettel:

Bóta Károly

az alapítvány kuratóriumának elnöke